Népi-barokk templom újul meg a Bükk északi kapujában
Állami forrásokból és adományokból újították fel a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mályinka 18. században épült templomát.

A közel 240 éves épület rendbe tétele során a sérülések helyreállítása mellett a hosszú élettartamra fókuszált a kivitelező, amihez a Cemix termékei hoztak megoldást.

A Bükk hegység északi lejtőinél fekvő település különleges barokk temploma az 1740-es tűzvész során megsemmisült középkori templom alapjaira épült. Az épület a mai formáját később, egy 1912-es felújítás során nyerte el. 1958-ban került a műemléki védelem alá, az utolsó, kisebb restaurálási munkálatokra is ekkor került sor.

A mostani beruházásban a műemléki értékek megmentését, restaurálását, illetve a mai kor igényeinek megfelelő felújítást tűzték ki célul. A munkálatokat széleskörű szakértői vizsgálatok előzték meg a régészeti feltárástól kezdve az épületdiagnosztikai szakvélemény elkészítéséig bezárólag.

A felújításhoz nagyrészt a Cemix Hungary Kft. termékeit alkalmazták. A cég szakértői a beruházás megkezdése előtt laborvizsgálatok alapján határozták meg az optimális rétegrendet és készítették el a kivitelező számára a felújítási javaslatot.

A felhasznált termékek közül az Eurosan WTA vakolatrendszert érdemes kiemelni, hiszen ezt mind a külső, mind a belső munkafolyamatoknál alkalmazták. Az elsődleges cél a külső-belső nedves és sérült vakolatok tartós helyreállítása volt. Ennek érdekében az Eurosan rendszert a kiváló páraáteresztő képeségekkel rendelkező Renti javítóhabarccsal, valamint a szintén kiváló páraáteresztő és időtálló SiliconTOP homlokzatfestékkel egészítették ki. Fontos kiemelni, hogy a vakolás megkezdése előtt a falakat injektáló anyaggal szigetelték a talajnedvesség kapillárisokon keresztüli felszívódása ellen.

A felújított templomot 2024 februárjában adták át.