Régebben a különböző falazóelemek egymáshoz illesztéséhez, rögzítéséhez kötőanyagként leggyakrabban sár, agyag, mész, gipsz, trassz, illetve egyes helyeken cementszerű anyagok valamelyikét vagy ezek keverékét használták. Napjainkban a legáltalánosabban alkalmazott kötőanyag a mész (oltott mész vagy mészhidrát), illetve a cement. Érdekesség, hogy a műemléki épületek, romok falazatainak helyreállításánál mészhidrátot és trasszt, mint hidraulikus kötőanyagokat tartalmazó habarcsot használunk.
A falazóhabarcsok kiválasztásánál az egyik legfontosabb tényező, hogy milyen célra használjuk a terméket: új falazatok készítésére vagy régi falak felújítására. Az épület típusa is jelentősen befolyásolja a választási lehetőségeket. Műemlékek és régi épületek felújításához a trasszhabarcsok alkalmazása az optimális megoldás. Új építés esetén a megfelelő termékválasztás nagyban függ a falazat anyagától és a terhelés mértékétől. Más műszaki tulajdonságokkal rendelkező anyaggal érdemes vakolni egy klinker téglát, egy vázkerámia téglát vagy egy Ytong falazóelemet. Ezeken kívül speciális falazóhabarcsra van szükség például az üvegtéglából készült falak esetében.
A falazóhabarcsok egyik legfontosabb tulajdonsága a nyomószilárdsága. Ennek értéke határozza meg, hogy az anyag képes-e elviselni a falszerkezetből adódó terheket. A falazóhabarcsok tulajdonságairól az EN 998-2 szabvány rendelkezik, amely meghatározza a falak, oszlopok és válaszfalak építésénél alkalmazott gyári előkevert falazóhabarcsokkal szembeni elvárásokat (fektetés, egyenes illesztés, fugázás). E szabvány szerint a gyártónak egy termék kifejlesztése után el kell végezni a termék kezdeti típusvizsgálatát, melyben igazolja, hogy az megfelel ennek az európai szabványnak. Külön meg kell meghatározni a friss habarcsok feldolgozásával kapcsolatos bedolgozhatósági időt, kloridtartalmat, levegőtartalmat, sűrűséget és (csak a vékonyrétegű habarcsoknál) a korrigálhatósági időt. A megszilárdult habarcsokra meg kell határozni a feldolgozásra vonatkozó nyomószilárdságot, tapadószilárdságot és sűrűséget.
A Cemix által gyártott falazóhabarcsok nevében szereplő számok a megszilárdult habarcs nyomószilárdságára utalnak. Pl.: MM1, MM3, MM5, illetve az MM10 elnevezésű termékek a harmonizált európai szabvány által meghatározott M1, M2,5, M5, és M10 jelölésű osztályba sorolhatók (a habarcsoknak teljesíteni kell az elnevezésükben megjelölt osztály nyomószilárdsági értékeit, pl.: MM1 > 1 N/mm2, MM3 > 2,5 N/mm2, stb.).
A falazóhabarcsok pontos anyagszükségletét a falazóelem gyártó cég határozza meg. A mellékelt táblázatban iránymutatást adunk a különböző falazóelemekhez használatos nedves- és szárazhabarcs szükségletre.
A falazóhabarcsok műszaki dokumentációjában szereplő keverővíz mennyiséget minden esetben javasolt betartani, mert ezzel érhető el a megfelelő konzisztenciájú falazóhabarcs állag, ami könnyű felhordást tesz lehetővé, egyszersmind szavatolja a megfelelő kötőerőt a falazóelemek között. Ha kevésebb a hozzákevert víz mennyisége, akkor a habarcs sűrű lesz, nehezebb lesz felhordani, nem lehet vele kiegyenlíteni a felületek egyenetlenségeit, és rosszul tapad meg a falazóelemek felületén, így nem tudja megfelelően összekötni őket. Ha pedig elnagyoljuk a keverővíz mennyiséget, egy híg habarcsot kapunk, és az a híg keverék nem fog megmaradni a falazóelemek felületén, nem tudja a szükséges tapadóerőt biztosítani, nem lesz egyenletes a teherátadás sem. Ezen felül a habarcsban lévő többlet víz negatívan befolyásolja a megszilárdult habarcs szilárdságát is.